Napok óta halogatom a bejegyzést, miközben a hírt legszívesebben az égre írtam volna, hogy mindenki lássa, hogy mindenki azonnal tudja meg: babát várunk!
A pici - már így is hívhatom - lombikban fogant november 30-án. Ez a lombik egy két éves hosszú és gyötrelmes időszak végére úgy tűnik pontot tett. Részletezni is fogom, de most a bennem lakó boldogság nem engedi, hogy akár egy perc erejéig is foglalkozzak a nem is olyan régmúlttal. Szóval november 30.-án kezdődött meg az élete Babucinak egy pirinyó kis petri csészében. Aztán 3 nap múlva visszakaptuk őt és egy kis testvérét. Na ez volt az a pont, ahol velem megfordult a világ. Több hónapja már ennek, de én azóta minden nap potyogó könnyekkel nyugtatom meg Zorrót (a férjem, aki kérte a blogomban hívjam álnéven...ezt választotta :) :) :) ), hogy csak azért teszem ezt, mert boldog vagyok, mert tudom valahol legbelül, hogy most változik valami, változik az életünk.
A kudarc szele persze néha meglegyint...percekre le tud még most is dönteni a lábamról, mert "annyi minden történhet még", de tudom, hogy nem fog.
Az embriótranszfer után 14 nappal vérvétel alapján állapítják meg, hogy milyen magas a béta HCG szint, vagyis hogy terhes-e az ember lánya avagy sem. Tesztelni előtte nem igazán érdemes, mert a beültetés utáni szuri HCG hormont tartalmaz, melynek a teljes kiürülési ideje 7-10 nap, vagyis az eredmény ÁLpozitív lehet... Jajjj...ég óvjon az álpozitív, gonosz tesztektől! Ugyannem tesztelek!
Aztán 9 napig vártam. Boldogság-sírás-pisilés övezte a napjaimat. Utóbbi gyanús volt ugyan, de gyakorlott reménykedő vagyok, nem ülök fel a jeleknek. De azért felruccantam a netre és a tünetek után bogarásztam. Közben végig ott motoszkált a fejemben, hogy mégiscsak van két tesztem. Egy hiperszuper Clearblue meg egy nagyon gagyi nevétnemíromle teszt. Gondoltam a szupertesztet nem lövöm el, pazarolni jó lesz a másik is. Kimentem a mosdóba és lepisiltem az egyébként belógatós tesztet. Ahogy elkezdett sötétedni, egyszercsak előtűnt a nagy piros foltból 2!!! határozott vonal. Ott volt a második!! Halványabban ugyan, de ott volt! Láttam! Alig álltam a lábamon, nem láttam a zokogástól, azt sem tudtam, hova lépjek hirtelen. Megmarkoltam a tesztet kifutottam a fürdőből és az akkor délutáni alvásból ébredő Zorróm nyakába ugrottam zokogva. "Ott a második csík!! Ugye Te is látod!" Nem látta... Ha odavittem a lámpa alá és nagyon közelről néztük, látszott valami halványan ugyan, de tényleg halvány volt nagyon. Kételkedtem, gyötrődtem...legszívesebben ellőttem volna a második tesztet is rögtön, de azért annak valljuk be elég kevés értelme lett volna. Vártam hát másnapig: sokáig mondjuk nem ment, mert hajnali 3-kor rendszerint a hólyagom ébresztett. Szuper teszt eredménye pedig: egyértelműen POZITÍV! Na itt kellett volna nagyon megnyugodnom. Helyette elküldtem Zorrómat a patikába, tankoljon fel jónéhány tesztet, mert most aztán minden nap követni fogom a hCg szintemet :) Így is lett, kicsit sem gondoltam arra, hogy ha hajnali 3-kor tesztelek gyönyörű pozitívat, utána a boldogságtól-izgalomtól úgysem bírok visszaaludni, pedig igencsak ki kéne használnom az időt, míg bármennyit is tudok aludni.
Egy szó mint száz gyönyörűen erősödtek a kis csíkjaim, míg nem elérték a maximumot, amit teszt kimutathat. A teszt csík már erősebb volt mint a control. Aztán ezt megerősítette a vérvétel is a klinikán kétszer is egymás után, így a karácsonyt boldogan, Babuci első kis zoknijával a fánkon ünnepeltük. :) Gőzerővel igyekeztem mindezt titokban tartani, néhány elengedhetetlen barátnőm tudott csak az egészről meg arról, hogy egyáltalán belevágtunk a lombikba.
De azért karácsonyra Anyukám is kapott egy kis borítékot, benne az első levéllel, amit kicsi unokája írt neki:
Szia!
Még nem ismerjük egymást, most jelentkezem először,
de ígérem ezentúl rendszeresen hallasz majd rólam.
Írtam, jöttem volna korábban is, de volt mindig
valami baj, ami megakadályozott ebben.
Egyszer találkoztam az anyukámmal is álmában: sírtam, hogy nem tudok jönni, de ő megnyugtatott, hogy a doktor bácsi majd segít és jöhetek! Én meg cserébe elárultam neki a nevem.
Egyszer találkoztam az anyukámmal is álmában: sírtam, hogy nem tudok jönni, de ő megnyugtatott, hogy a doktor bácsi majd segít és jöhetek! Én meg cserébe elárultam neki a nevem.
Aztán egyszercsak a doktorbácsi már nemcsak
ígérgetett, hanem tényleg segített is. Arra emlékszem, hogy egy jó meleg helyen
vagyok, több kis testvéremmel együtt. Kivettek néha és nézegettek…nem értettem
miért van erre szükség. Aztán az egyik ilyen nézegetés más volt: ismerős
hangokat hallottam! Elég furán néztek ki mind a ketten, zöldben és maszkban…de
a hangjuk, az összetéveszthetetlen volt: az anyukám és az
apukám voltak azok!
Aztán a doktor bácsi tényleg jött és azt mondta,
most aztán a legjobb helyre kerülök. Igaza lett! Azóta is nagyon jól érzem
magam itt! Épp növesztgetem a fontos szerveimet, kezeimet, lábaimat és MÁR
akkora vagyok, mint egy rizsszem.
Eleinte egy testvérem is volt itt velem, de ő
egyszercsak eltűnt. Nem tudom biztosan, hova ment, de szerintem – mivel
nagyon-nagyon sokan várnak kisbabára, igazságtalan lett volna, ha anyáék rögtön
kettőnket is megkapják, ezért - ő elment
egy másik anyukához megszületni.
Szóval azért írtam, hogy szóljak, hogy jövök, na
meg hogy megkérdezzem, kötsz-e nekem majd kiscipőt? Mert másképp készül az
ember az életre, ha tudja, legalább egy cipője már van J
Ja, és ugye ez még a mi titkunk marad?!
Puszil,
Kis Unokád
